ALL RIGHTS RESERVED I HUGFESTIVAL  2019

Csángálló

Frissítve: 2019. jún 6.

népzene fuzion, táncház

A zenekar 2009-ben indult útjára, Sára Csobán és Bősze Tamás Jean-Pierre vezetésével. Ebben a formában 2013 óta szerepelnek, azóta állandó szereplőivé váltak a Kárpát-medence népzenei és világzenei életnek, rendszeres fellépői táncházaknak, kluboknak, nyári fesztiváloknak, színházi és táncszínházi műsoroknak, emellett többször koncerteztek már külföldön is. Az együttes gyakran indul zenei gyűjtőútra, legtöbbször a Gyimes-völgye és Moldva felé véve az irányt,  hogy muzsikájukhoz eredeti környezetből merítsenek inspirációt. 2015 óta állandó szereplői a Music de l'Europe vándorfesztiválnak is, melyben különböző tradicionális műfajokat képviselő zenekarok lépnek fel. Olyan elismert alkotókkal dolgoztak már együtt, mint Kerényi Róbert, Tcha Limberger, a Fitos Dezső társulat vagy Lajkó Félix. Utóbbival közösen nyitották meg a 2016-os O.Z.O.R.A. Fesztivált, ahol több mint 20 000 ember előtt muzsikáltak. Első lemezük szintén ebben az évben jelent meg a Fonó Records gondozásában, Fel az úton... címmel. Az album felkerült a Lángoló Gitárok 2017-es világzenei top 10-es listájára. Legújabb nagylemezük a Naplopók, melyről Eleven taktus című számuk felkerült a Halmos Béla Program 2018-as Womex világzenei válogatásalbumára.


Tagok: Bagi Bálint: tárogató,szaxofon, furulyák Gárgyán Zoltán Tamás: klarinét, doromb Sára Csobán: szaxofon, furulyák Johannes Olsson: harmónika, basszusgitár

Telegdi Gáspár : harmónika

Bősze Tamás Jean-Pierre: ütős- és pengetős hangszerek, ének


www.facebook.com/csangallo www.youtube.com/channel/UCl8Q5K7FWsawTcICNNJzZbw


A lemezről:

https://langologitarok.blog.hu/2018/10/20/szines_izes_kreativ_ot_kivalo_magyar_vilagzenei_lemez?fbclid=IwAR2-4liN1ngpun2qg6NYODIAq_ixoxqIB9b4oHpHM_RzE-raVO3ipq16SNo

60 megtekintés